 |
 |
 |
Nem olyan régen elindult az ország legnagyobb számítástechnikai bolthálózata az interneten. Az elképzelés kivitelezése első látásra egyszerűnek is tűnhet. Adva van egy működő vállalkozás, amelyhez a tulajdonos vesz egy webes boltot is, amelyet publikál az interneten, kiszór néhány bannert a világhálóra, és már jönnek is a vevők, dől a pénz. De akkor vajon min dolgoztak közel 5.000 órát a munkatársaink? Hogyan tudja a nagyker az internet lehetőségeit kihasználva elérni a végfelhasználókat a nagykereskedői szerepből való kilépés nélkül?
Egy rendszerintegrációs projekt
Egy ügyviteli rendszerrel integrált webes boltot két kézenfekvő irányból közelíthettünk volna meg. Az első gondolat - a célra alkalmas, a piacon beszerezhető webes támogatást is nyújtó ügyviteli rendszer alkalmazása - gyorsan szertefoszlott. A Gépbolt még koncepciójában sem követ hétköznapi modellt, nem beszélve arról, hogy a sok extra szolgáltatás (pl.: Gépvarázsló, Gépösszerakó, garancia-kereső) mindenképpen egyedi fejlesztést igényelt. Emellett nem feledkezhettünk meg a marketing elvárásokról sem, hiszen a megrendelő megjelenésében és architektúrájában teljesen egyedi és egységes, az ő üzleti gondolkodásához maximálisan alkalmazkodó produktumot várt el. Nem maradt más választás, egy egyedi webes bolt-szoftvert fejlesztettünk és integráltunk az ügyviteli rendszerrel. Egy ilyen jellegű projekt sikerének elengedhetetlen feltétele a megrendelő, az ügyviteli szoftvert gyártó cég és a webes kivitelező cég szoros együttműködése. Szerencsére az előzetes tárgyalások végére mind a három fél kellően érdekelt és elszánt volt ahhoz, hogy a körültekintő tervezés után ténylegesen sikerre vigyük az elképzelt koncepciót.
A Gépbolt egyedi koncepciója az ügyviteli rendszerben is jelentős fejlesztéseket igényelt az integráció előtt, alatt, és után is. Ezek érthető módon hatással voltak a webes kivitelezésre – hiszen beláthatatlanul növelték a feladat komplexitását. Mivel ezek a funkciók a tervezési szakaszban még nem álltak kipróbáltan a rendelkezésünkre, ezért a projekt során nyerték el többszöri iteráció során átmeneti vagy végleges formájukat. Természetesen ilyen hatás fordított irányban is megjelent, számos dolgot kellett újraprogramozni, melyről kiderült, hogy funkciójában vagy gyorsaságában nem tud megfelelni a webes vásárlók számára.
A Juventus-Team vállalati site-ja csak a kezdő lépés volt
Első lépésként, 2002 nyarán elkészítettük a viszonteladókat teljeskörűen kiszolgáló, a b2b értékesítést támogató vállalati site-ot. Ez a fejlesztés szükséges volt a Gépbolt kivitelezésének elkezdéséhez, hiszen az integráció során elkészítendő funkciók legfontosabb része már nagykereskedelmi szinten is jelen van. A Gépbolt így nem csak üzletileg, de funkciókban is egy újabb rétegként épül rá a nagykereskedésre.
A valósidejűség megvalósítása
A rendszerrel kapcsolatos alapvető elvárások közé tartozott a real-time (valósidejű) működés biztosítása. Ez nagy vonalakban azt jelenti, hogy a megrendelt termék raktárról történő azonnali kiszállítása naprakész áron történhet, és a végfelhasználónak otthona kényelméből van lehetősége kiválasztani a legközelebbi partnert és házhozszállítással együtt Budapesten egy, vidéken két munkanap múlva használatba is veheti új számítógépét. A valósidejűség a rendszer szempontjából még ennél is többet jelent. Arról van szó, hogy a felhasználó úgy tesz egy árucikket a kosarába, – tegye ezt akár a Gépösszerakóban vagy a Gépvarázslóban – hogy az ideiglenesen valóban lefoglalásra kerül számára a raktárkészletben. Így nem fordulhat elő, hogy a rendelés feladása előtt elfogy a készlet és a vevőnek bosszúságot okoz, hogy olyan árut kínálnak neki, ami nincs. Ez, és a többi ilyen „apróság” bonyolult zármechanizmusok kialakítását követeli meg az ügyviteli rendszer és a website folyamatos szinkronizációja során.
Gépvarázsló, a kezdő felhasználók támogatására
A Gépvarázsló tervezésének legfőbb szempontja volt, hogy a rendszer ki tudja szolgálni azokat a felhasználókat is, akik nem rendelkeznek számítástechnikai ismeretekkel, de tisztában vannak alapvető igényeikkel. Néhány egyszerű kérdés megválaszolása után (Mire szeretné használni? Mennyi pénzt szán rá?) a Gépvarázsló egy szempillantás alatt garantáltan működő, a feladatnak leginkább megfelelő – és abban a pillanatban a raktárról konkrétan elvihető - konfigurációt készít, és ezt le is foglalja a felhasználó számára. Ezt még vásárlási szándék nélkül is érdemes kipróbálni, mert több éves fejlesztés és jelentős szakmai tapasztalat eredménye. És hogy az egész mégis mitől ilyen gyors, miközben még azt is számon tartja, hogy egy alaplapban hány kártyahely van, illetve, hogy milyen táp kerülhet egy házba? Ez legyen a fejlesztők titka.
Gépösszerakó haladó felhasználóknak
Használatához elegendő annyi ismeret birtokában lenni, hogy mi a különbség a processzor és az alaplap, a memória és a winchester között. A többiről a Gépösszerakó gondoskodik. Az alkalmazás segítségével a felhasználó alkatrészekből felépítve összeállíthatja az igényeinek leginkább megfelelő számítógépet. A kiválasztott alkatrészek kompatibilitásának vizsgálatát a Gépösszerakó végzi, és figyelmeztet az esetleges hibákra, összeférhetetlenségekre. A Gépösszerakás folyamatának kialakítása egy komplett használhatósági modellezést követelt meg, melyben tapasztaltabb vásárlók gondolkodásmódját követtük végig.
Az üzleti modell
A Juventus-Team, mint magyar számítástechnikai disztributor szándéka az volt, hogy viszonteladó partnerei közreműködésével létrehozzon egy hálózatot, amelynek célja a végfelhasználók kiszolgálása az internet segítségével. Az internet mindenki számára karnyújtásnyi közelségbe helyezi a több mint 80 partner által üzemeltetett bolthálózatot, és éjjel-nappal rendelkezésre áll. A Gépboltot, mint brandet és mint internetes infrastruktúrát a nagykereskedő biztosítja a partnerei számára: a site hozza a vevőket, a nagyker adja hozzá az árut, és a kisker szolgálja ki a vevőket.
Jó néhány bolt-koncepció bukott már meg a nemzetközi és hazai internet piacon egyaránt, nem is meglepő, hogy a józan látogatók és vállalkozók ma már megfelelő óvatossággal beszélnek erről a témakörről. Azok a tények viszont, hogy a rendszer elkészült, a nap 24 órájában üzemel jelenleg is, a vásárlók köre folyamatosan bővül, a fuvarozó kamionok egymást váltják a Juventus-Team udvarán, bennem is igazolják azt a hitet, hogy igenis léteznek még kiaknázatlan elektronikus kereskedelmi lehetőségek a hálózaton, és kellő gondossággal és elszántsággal gyorsan sikerre is tudjuk vinni őket.

|