 |
|
|
E havi, rendhagyó vezércikkünk témája egy kutatás és az ahhoz tartozó kérdőíves felmérés ismertetése, melyet Kornai János professzor, a Collegium Budapestben folyó "Trust & Honesty" projektjének keretében László Mónika szociológus segítségével végzek.
Tegnap egy barátom e-mailjében egy vírust küldött. Sőt, tulajdonképpen a vírus önmagát küldte át a barátom neve alatt. Ennek ellenére a következő üzenetét, amelyben biztosít arról, hogy a vírustól megszabadult, már elfogadom, mint az övét. Feltételezem, hogy a vírus nem vette át az uralmat ilyen mértékben. Feltételezem, hogy még nincsenek ilyen vírusok, miközben tudom, semmilyen technológia akadálya nincs a létrehozásuknak.
Sokfajta módon nem bízunk, kételkedünk az Internetben, miközben nap, mint nap használjuk, vénásan kapjuk belőle az információt, adatokat, elemzéseket.
Lehet nem bízni az Internet alaptechnológiájában, abban, hogy az üzenetek, a továbbküldött fájlok eljutnak egyik pontból a másikba. Lehet nem bízni a tartalomban, amit olvashatunk, láthatunk a "neten", s végül lehet nem bízni az intézményekben, cégekben, struktúrákban, amelyek működtetik az internetes tartalomipart. Lehetünk bizalmatlanok az internetes brand-ek, márkák iránt, mint ahogy kételkedhetünk a chat-room, a beszélgető-szoba többi tagjának, vagy akár "on-line" üzleti partnerünk identitásában is, vagy abban, hogy gépünk és böngésző programunk megfelelő módon közvetíti nekünk mindazt, amit "lát" a hálózatból. És ne felejtsünk el a "hacker" mitikus figuráját, minden internetező rémképét sem: ő az, aki jön, és valami rosszat csinál... Úgy fest, csak benne bízhatunk?!
Ebben a tanulmányban a "hacker" kifejezést szélesebb értelemben használjuk annál, mint a szokásos "azok a rosszfiúk, akik betörtek a számítógépes rendszerbe" meghatározás. Kalózkodás alatt azt értjük, ha valaki úgy játszik vele, olyasmiket csináltat a rendszerekkel, amikre azokat soha nem tervezték. A betörés és az ingyenes hívások ennek csak kis részét alkotják. A hacker eredetileg olyasvalaki, aki (általában nagy információs) rendszerekkel kísérletezik, pl. a nyilvános telefonhálózattal, a World Wide Webbel vagy egy hitelkártya-rendszerrel, mivel csillapíthatatlan kíváncsiság űzi, hogy megtudja, hogyan működnek ezek a rendszerek, és hogyan lehet a saját céljaik érdekében működtetni őket.
Kutatásunk tárgya, a hackerek szerepe, tevékenysége és megítélése az információs társadalom küszöbén több szempontból is divatos téma, a közbeszéd tárgya szerte a világon. Mitológiájuk szerint a hackerek az információ birtoklásával, ellenőrzésével és korlátozásával szemben az információ megosztásáért és terjesztéséért harcolnak. Alapelvüket, a "tudni akarom" jogát a hozzáférésre vágyó személy fogalmazza meg, szemben az információt birtokló által diktált "ennyit tudhatsz" előírással. A hackerek meg tudják mutatni, hogyan működnek az információs elosztó-rendszerek és azokra a kérdésekre is tudják a válaszokat, amelyeket sokan fel sem tudnak tenni.
A kutatás alapfeltevése szerint a hackereket és a "számítógépes kalózkodást" a társadalom máshogyan ítéli meg Kelet-Európában és Magyarországon, mint a világ más részein. Ennek az okát abban keressük, hogy a világnak ezen a részén mindenkinek kicsit hackernek, ha nem is számítógépes, de legalább is társadalmi hackernek kellett lennie ahhoz, hogy talpon maradjon a szocializmusban. Az olyan országokban, mint Magyarország, a régi rendszerben az embereknek a "rendszert" meg kellett "hekkelni" ahhoz, hogy megéljenek. Nem hittek a "rendszerből" érkező információknak, saját módszereikkel akarták kideríteni az igazságot: megtalálták a saját útjaikat, közösségeket hoztak létre, információs körökhöz kerestek hozzáférést, ismerősökre tettek szert a rendszeren belül, vagy akár látszólag csatlakoztak a rendszerhez. Akárcsak az információs éra hacker-ei.
Az emberek nem hittek a hazugságokkal teli rendszernek, ahol a média a kormány ellenőrzése alatt állt. A sorok között olvastak, információkat facsartak ki a forrásból, ha az adatok nem voltak nyilvánosak. Pontosan ugyanúgy, ahogy a hackerek kezelik az információs forradalmat.
2000. augusztusában a Pew Internet & American Life Project során kiderült, hogy az internetfelhasználók egynegyede hazudott már annak érdekében, hogy ne kelljen saját magáról valós adatokat közölnie egy honlapon. Egy másik felmérésben 2001. áprilisában az online felhasználók 35 százaléka bevallotta, hogy a "személyazonossága védelmének érdekében adott már meg hamis felhasználói nevet, email címet vagy más személyes adatot."
A "rendszerekben" való hit hiánya mélyen gyökerezik a kelet-európai társadalmakban. A kutatás célja az, hogy választ találjunk a következő kérdésre: közel fél évszázados "politikai hekkelés" után a magyar netizenek hogyan látják a számítógépes kalózokat, és milyen mértékben használnak alapvető hacker taktikákat és módszereket az információk elérésében és használatában. Hitünk szerint az információs forradalom hajnalán mindannyiunknak a hacker taktikákra és mentalitásra kell támaszkodnunk ahhoz, hogy boldoguljunk a "rendszerben", azaz a folyamatosan változó és szaporodó információs kihívások végtelen szövevényében.
|
